
Kerti tavat építene koik számára? Jó helyen jár, 9 pontban összeszedtük a legfontosabb dolgokat amire figyelnie kell ha belefog álmai tavának megvalósításába.
1. helyszín
Mikor egy tó építésén gondolkozunk, a megfelelő helye a látvány mellett csökkenti a későbbiekben ráfordítandó munkát. A legoptimálisabb ha félig árnyékos, félig napos helyet keresünk. Ha fák közelébe építjük, akkor a legjobb ha nem lógnak faágak a víz fölé, így elkerülhetjük a közvetlen vízbe hulló leveleket. Ha vannak kertünkben lombhullató fák, akkor az uralkodó szélirányra is figyeljünk, különben a szél minden levelet a tavunkba fog hordani. Az elsődleges szempont a láthatóság, látvány lesz, így ha nem tudunk félig árnyékos helyet biztosítani, akkor vízinövényekkel, például tavirózsával tudjuk védeni a vizet a napsütéstől. A helyszín kiválasztásánál ne feledkezzünk meg a földben futó esetleges közművekről. Azt is vegyük figyelembe, hogy nagyobb esőzésekkor ne tudjon sár befolyni a tóba. Ha nem tudunk ilyen helyet találni, akkor a perem megemelésével is megelőzhetjük a nem kívánt bemosódásokat. Ásásnál figyeljünk a szintezésre ha lejtős a terület, mert csúnyán tud mutatni ha a tó egyik felén a vízszint jóval alacsonyabban van a peremnél mint a tó többi részén.
2. design, méret
Design, kinézet tekintetében a Google képkeresője, vagy a Pinterest lehet segítségünkre. Építhetünk koi medencét, ez a modernebb kertek éke lehet. Hazánkban azonban a természetes tavak a legkedveltebbek. Méretét tekintve mindig a lehetőségeinkhez mérten a legnagyobbat építsük. Minél nagyobb egy tó, annál stabilabbak a víz paraméterei. A koik nem tolerálják a hirtelen változásokat. Minél mélyebb a tavunk, annál kevésbé kitett a külső hőmérséklet változásnak. Koik számára a hazai éghajlaton 1-1.2 m az ajánlott minimális mélység. 5 m3-nél kisebb tóba koit nem ajánlott telepíteni. 10-20 m3 az a méret amihez aránylag jó árban tudunk szűrőt venni, és a víz- és halkezelések sem irreálisan drágák. Tervezzünk be egy túlfolyót, hogy mindig egy tervezett helyen tudjon távozni a víz nagyobb esők után. Ehhez a peremet egy helyen építsük alacsonyabbra.
Nagyon fontos, hogy mikor először töltjük fel a tavunkat, mérjük meg a betöltött víz mennyiségét! Ha nem tudjuk a pontos térfogatot, akkor a későbbiekben nagyon könnyen túladagolhatjuk a különböző víz,- vagy halkezelő szereket.
3. áramforrás
Szakember segítségével vigyünk áramot a tó mellé. Mindenképp érdemes külön biztosítékot és érintésvédelmi Fi-relét szereltetni. Számos időjárásálló elosztó közül választhatunk, a kő formától az egyszerű dobozig.
4. tófólia
Alapvetően kétféle tófólia közül választhatunk: PVC és EPDM. A PVC fólia hegeszthető vagy ragasztható és az ára nagyon kedvező. Kisebb sérülések esetén könnyen javítható. Az EPDM gumifólia nagyon hosszú élettartamú. A gyártók 30 év garanciát adnak rá. Nagyon rugalmas és nyújtható, rendkívül UV álló, hidegtűrő. A kimondottan nagyméretű kerti tavakhoz, ahol a javítást nehézkesebb, mindenképpen ezt a változatot javasoljuk! Ne használjunk mezőgazdasági fóliát, mert azok könnyen kiszakadhatnak. Minden esetben tegyünk homokágyat és geotextíliát a fólia alá. Érdemes meleg időben végezni a fólia lerakását, ilyenkor lágyabb a fólia, sokkal könnyebb vele dolgozni, könnyebb a behelyezés, könnyebben formálhatóak a hajtások. A fóliát folyamatosan egyengessük, miközben töltjük fel vízzel a tavat. A víz alá került gyűrődéseket már nem, vagy csak nagyon nehezen lehet elsimítani. Ha nem sikerül eltakarni a fóliát kövekkel vagy növényekkel, akkor létezik kőzúzalékkal szórt fólia, ez megkönnyíti a munkánkat.
5. víz
Bármilyen forrásból is töltjük fel a tavat, várjunk pár napot a halak betelepítésével. Ha kútvízzel töltjük fel, annak nagyon kevés az oldott oxigéntartalma és esetleges magas nitrit és/vagy nitrát tartalma ártalmas lehet halainknak. Teszterekkel ezt ellenőrizhetjük. Ha csapról töltjük, annak a klórtartalma lesz magas, ehhez használhatunk klórmentesítő szereket. Telepítsük be a növényeket minél előbb, hogy a nitrogén-körforgás mihamarabb beinduljon. Levegőztessük, szellőztessük át a vizet. Ezt a szűrő, szivattyúk, levegőztető járatásával tudjuk legegyszerűbben elérni. Azért is fontos minél előbb beindítani a szűrőnket, hogy a tavunk számára hasznos baktériumok minél előbb megtelepedhessenek a biológiai szűrőben. Megfelelő hőmérséklet esetén baktériumkészítményekkel tehetjük gyorsabban élővé a vizet.
6. növények
Növényeket mindenképp telepítsünk, lehetőségeinkhez mérten minél többet. Felesleges túl sok padkát építenünk, az alábbi zónákat alakítsuk ki: mocsárzóna (0-10 cm), sekélyvizi zóna (20-40 cm). A 60 cm-nél mélyebb rész a mélyvízi zóna. Jellemzően ide kerülnek a tavirózsák, lótuszok, hínarak, vízitökök. Vízpartra hagyhatunk part menti zónát, ide párásabb mikroklímát kedvelő növényeket ültethetünk. Úszó növények közül legismertebbek a kolokán, kagylótutaj (más néven vízisaláta vagy psitia).
7. kövek, kavicsok
Nagyobb köveket használhatunk a tó szélén dekorációs és esztétikai céllal, hogy a tófóliát eltakarjuk a tó szélén. Nem javasoljuk hogy sódert, vagy kavicsot tegyünk a tófenékre, hagyjuk szabadon azt. A kavicságy megfogja az üledéket, nehezebben, vagy egyáltalán nem jutnak el így azok a szivattyúhoz. Ha feltöltődik a fenék üledékkel, akkor csak a kaviccsal együtt tudjuk kivenni egy nagytakarítás alkalmával. A homok a szivattyúk rotorját tönkreteszi, a víz zavaros lesz. Éles köveket ne tegyünk a vízbe, ezeken megsebezhetik magukat a halak.
8. szűrés
Ha koit szeretnénk tartani, nagyon fontos a megfelelő szűrés kiválasztása. Rengeteg gyári szűrő létezik a piacon, általában mindegyik két fő feladatot lát el: fizikai és biológiai szűrés. A fizikai szűrés a vízben lebegő részecskék kiszűrését jelenti, a biológiai szűrés a nitrogén-körforgásban vesz részt, felületet biztosítva a hasznos baktériumok minél nagyobb számban történő megtelepedéséhez. Figyeljünk a szűrőszettek leírásánál hogy mekkora tóhoz ajánlott, az alap érték sokszor halak nélküli tóhoz értendő. Koik esetében a megadott értéket harmadoljuk. A 30 m3 halak nélküli tóhoz ajánlott szűrő csak 10 m3 koikkal telepített tóhoz ideális. Ajánlatos nagyobbat választanunk mint amekkora a tavunk, nem létezik túlszűrés. Szivattyút úgy válasszunk, hogy a vizet minimum 2 óra alatt forgassa át, de törekedjünk ennél nagyobb vízcserére. Tehát ha 10 m3-es tavat építettünk, akkor a szállítási veszteséget is figyelembe véve minimum 8.000 l/h teljesítményű szivattyúra lesz szükségünk. UV szűrőt is érdemes a rendszerbe építeni, 4-5 W/m3 az ajánlott teljesítmény. Ha van rá mód, építsünk be padló összefolyót és szkimmert is.
9. díszítő elemek
Rengeteg módja van annak, hogy feldobjuk a tavunkat, vagy a környezetét. Például rakhatunk a vízbe világítást, tehetünk ködképzőt, szökőkutat, vagy akár mű állatokat is a tóba vagy a vízpartra. Széles vízköpő kínálatunkból is válogathat. Ha vízesést építünk, ehhez létezik kész természetes hatású vízeséselem, és modern is. Ne essünk túlzásokba a díszítő elemek kiválasztásánál, éppen csak annyit tegyünk a tóhoz, ami harmonizál vele, illetve a környezetével.
Ha bármi kérdése van, forduljon hozzánk bizalommal! www.koimania.hu






















Itt látható hogy a vízhőmérséklet és a pH növekedésével egyenes arányban nő az ammónia toxicitása
Ezen az ábrán az látható, hogy az ammóniának van egy napi maximuma, amit kora délután ér el.
Ezen az ábrán az ammónia éves koncentráció-változása látható. Télen és tavasszal magasabb, nyáron szinte 0.