Ebben a cikkben érintjük az összes felmerülő problémát amivel nyáron egy koi tó tulajdonos szembesülhet.

A nyári időjárás hozhat váratlan beavatkozást a tó életében.

A nyári időszak kétségkívül a legfontosabb időszak a tó tulajdonosok számára. A napos idő és a meleg levegő a legjobb alkalom a tavunk és a koik igazi szépségének kiélvezésére. Ezen előnyökhöz azonban jön pár, potenciálisan veszélyes mellékhatása is a melegnek.

Mindig biztosíts egészséges környezetet a koik számára!

Folyamatosan tartsd karban a tavadat és figyeld a halak viselkedését.

A magas hőmérséklet hatása a kois tó ápolására

• Párolgás: tartsuk észben hogy a meleg hónapokban sokkal nagyon a víz párolgása a tóból. A kevesebb víz, kevesebb helyet jelent a halaknak és ezáltal gyorsan túltelepített lehet a tavunk. Tehát nyáron folyamatosan figyeljük a tó vízszint változását és szükség szerint töltsünk rá, tiszta, klórmentes vizet.

• Alacsony oxigén szint: a nyári hónapokban, az oxigén szint a melegebb víz miatt szignifikánsan kevesebb, mint hideg víz esetén. Ilyen esetben pl egy túletetés nagyon könnyen károsíthatja a halakat. Ha ezt kombináljuk egy alacsonyabb vízszinttel, könnyel halálosan alacsony oxigén szintet érhetünk el a tóban. Ezért is nagyon fontos a folyamatos, részleges vízcsere a tóban: mind a baktérium kultúráknak és mind az új ásványi anyagoknak köszönhetően, egészségesebb víz minőséget és kiegyensúlyozottabb nitrogén ciklust kapunk a tóban. Vízesésekkel és patakokkal elősegíthetjük a még magasabb oxigén szint elérését a tóban. A légpumpákról nem is szólva. A légpumpák a nap 24 órájában folyamatosan működjenek a hét minden napján, egész szezonban!

• Fű vágalék, levelek, egyéb szennyező anyagok kétségkívül hullanak a tóba a nyár folyamán, és elősegítik az algák növekedését, illetve csökkentik a tó oxigén szintjét. Egy jól elhelyezett, megfelelő erősségű szkimmer a tóban, segíthet a szennyező anyagok összegyűjtésében, és végső soron az algásodás féken tartásában is.

 Nyári etetési menetrend

A nyári melegben biztosak akarunk lenni abban, hogy a halaink megkapnak minden tápanyagot, ami az egészséges fejlődésükhöz szükséges. Sajnos ez nem mindig azt jelenti, hogy többet etetünk a halainkkal. Először is, az el nem fogyasztott táp nagyon gyorsan beszennyezi a vizet, másodszor a sok táplálékkal nagyon gyorsan megnő a halak oxigén felvétele ( emésztés ), és ezért kimerülhet a tó oxigén tartalma. A gyakorlat azt bizonyítja hogy a naponta 2-3x adott közepes fehérje tartalmú táp szolgálja a legjobban a halak fejlődését és víz tisztaságát.

Figyeljünk a halak külső élősködőire

Alapvetően minden tóban vannak paraziták, és ha nem  figyelünk eléggé a tavaszi induláskor rájuk, illetve stressz éri a halainkat, akkor ezek az élősködők megtámadhatják a halainkat. A meleg vízben ezek az élőlények aktivizálhatják magukat és jól tesszük ha nagyon gondosan figyeljük a halainkat nap mint nap. Ha a halak megfigyelése közben bármilyen külső elváltozást észlelünk, azonnal kérjünk tanácsot és haladéktalanul kezdjük meg a tó és a halak kezelését a megfelelő halkezelő szerekkel.  

Parazita fertőzés jelei

• dörgölőzik a hal
• a pikkelyek sérültek
• pikkelyek hiányoznak
• kis fehér pöttyök a testen
• erős légzés ( gyors kopoltyú mozgás )
• elkülönülés a többi haltól ( izoláció )

Növények a nyári tóban

A növények nagyon fontosak a tóban  a meleg nyári hónapokban. Árnyékot biztosítanak  a halak számára, és hűvösebben tartják a vizet. Továbbá plusz szűrő hatást nyújtanak a meglévő biológiai szűrés mellett a tóban.

Ültessünk a tóba tavi rózsát, vízi jácintokat, kagyló tutajt, stb. A halak méltányolni fogják a vízfelszín árnyékolását.

Folyamatosan figyeljük és takarítsuk ki a biológiai szűrőinket. Viszont ügyeljünk arra is, hogy ne tisztítsuk őket „túl”( hasznos baktérium telepek védelme ).

 …még pár gondolat

Az ammónia szint: az ammónia sokkal toxikusabb meleg vízben, mint hidegben, ezért figyeljünk az ammónia szintre! Végezzünk időről időre víztesztet. Az ammónia szintjének 0-nak kell lennie. A meleg víz kevesebb oxigént szállít, mint a hideg. Nagyon figyeljünk a tó megfelelő és folyamatos levegőztetésére!  A halak gyorsabb anyagcseréje is több oxigént kíván. A hasznos baktériumok oxigén igénye ( nitrogén ciklusban vesznek részt ) 10 fokonként megduplázódik. A megfelelő levegőztetéssel a baktériumokat és végső soron a nitrogén körforgást segítjük elő a tóban ( ammónia > nitrit > nitrát > nitrogén átalakulást ). A mozgó vízfelszín sokkal több oxigént tud a vízbe mosni, mint az álló. Mozgassuk a tó felszínét ! 

 Ezek az egyszerű lépések tökéletesen biztosítják a tó megfelelő nyári felügyeletét és működését.

A helyes neve manapság koi ponty, ami a „nishikigoi” szóra utal, ami brokát pontyot jelent.

Az olyan japán szavak, mint a „koi” vagy a „goi”, egyszerűen pontynak fordíthatók. A koi igazi eredete a  valóságban inkább „ baleset”-nek  tekinthető, mint  szándékos  történetnek – bár a Magoi néven ismert ősi, vad fekete pontyból származik, a Magoi nem eredeti japán fajta, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Magoi – ( latin nevén  Cyprinus Carpio ) eredetileg a Kaszpi-tengert körülvevő mérsékelt éghajlatú területeken , majd később a világ különböző tájain , a keresztes lovagok és szerzetesek által elterjedt, mint értékes táplálék forrás szerepelt. Ezek a halak a temperált vízi fajokkal ellentétben, igazi hideg vízi halak.

Azt mondják, hogy a Magoi az 1700-as évek közepén mutatkozott be Niigata megyében, Nijimura gazdag földbirtokosa által ( 20 falu tartozott hozzá ). Ez  egy olyan hegyvidéki területen terült el , ami észak-nyugati  irányban fekszik Nagaoka és Ojiya között,  ahol főleg rizs termesztéssel és marha hús előállításával foglalkoztak a gazdák. A földesurak helyi parasztokat alkalmaztak a rizs, illetve egyéb zöldségfélék termesztésére, viszont a télen akár 6 méteres hó mennyiség, teljesen elzárta őket a külvilágtól és megakadályozott mindenféle további munkavégzést és bármiféle jövedelem szerzést.

A parasztok tehát csak rizst és zöldségeket tudtak enni a téli hónapokban, - mivel nem voltak képesek a partvidékre utazni halászni -  hiszen a hatalmas mennyiségű hó miatt saját házaik foglyai lettek.

Azokban a régi időkben, a Magoi valahogy bejutott japán vizeinek ökoszisztémájába, és messze a legnagyobb halfajok ma is, amelyek itt találhatóak. A valaha volt legnagyobb ( leghosszabb ) Magoi Japánban jegyezték fel az 1980-as években. Ez a példány pontosan 2 méteres volt.  Később ezt a halat átszállították egy akváriumba, Kyushu központjába, de mivel nem jól állították be a víz minőségét, a hal pár nappal később elpusztult.

De térjünk vissza a korabeli Japánba, ahol Takezawa faluban, a hivatalos feljegyzések állítása szerint, a helyi falusiak, csupán hobbiból, előállították az első színes pontyokat, a késői  1780-as években, de az első igazi koit, először valamikor az 1820-as és 1850-es évek között tenyésztették ki, amikor egy egyszínű piros és egy egyszínű fehér hal keresztezéséből  létrehozták az úgynevezett „Sarasa”-t – egy fehér koit, piros foltokkal a hasán.

Az első színes koinak szóló emlékművet ma is láthatjuk Takezawa főterén.

Az elmúlt 60 egynéhány évben  a koinak felépült egy olyan mítosza, ami a Japán kultúra és örökség részévé teszi ezeket a csodás halakat. Egy olyan társaságba kerülte bele mint az Origami, Japán Kertépítészet, Ikebana, vagy a Japán kard, a Samurai kard. Ezt a mítoszt olyan gyakran emlegetett „mesék” is táplálják, mint az a 278 éves ponty, ami egy japán tóban élte életét - többet róla később.

Igazából sajnos a Nishikigoi nem része a Japán kultúrának, és csak az 1960-as évektől van a figyelem középpontjában.

Az 1900-as évek elején a Nijimura név Yamakoshimura-ra változott és a színes pontyot elkezdték tenyészteni nagyobb mennyiségben is. Miután kitört a második világháború, szinte az összes színes pontyot elfogyasztották, egyéb táplálék forrás hiányában.

A koik június közepén kerültek ezekbe a tavakba.  A felső tavakhoz vastag műanyag tömlőkkel jutatták el a vizet az alsókból. 

Ezen a területen, azokban az időkben, megesett, hogy a tél folyamán 6 méter hó is esett. Ez a téli hideg, intenzív nyári meleggel párosult. Az eredeti terv az volt, hogy a Magoi hímeket és nőstényeket párosítják tavasszal, az ivadékokat felhizlalják a meleg nyári hónapokban a korábban említett hegyi tavakban. Október közepére ezek az ivadékok elérték volna a 10 cm-es nagyságot, majd kifogták volna őket, sózták és tárolták volna őket, mint táplálék forrást. Ezek a kis halak azután téli táplálék forrásul szolgáltak volna a falusiaknak, mint egyedüli fehérje forrás.

A Magoi szülőket télen, rendszerint a házak padlója alatti földalatti tavakban tartották. Mindenképp ott kellett tartani őket a téli fagyok ellen, hogy a következő tavasszal újra szaporítani tudják őket.

A kis Magoi-ok lehalászása közben azonban észrevették, hogy van néhány furcsa, színes pikkelyekkel rendelkező hal is, nyilvánvalóan a különböző Magoi vérvonalakban lévő gének kereszteződésének köszönhetően. Néhány haltartó megtartotta ezeket magának, mint háziállatot, és elkezdték őket keresztezni, más farmerek, más színes halaival is. Ezt akkoriban egyáltalán fel sem ismerték, semmilyen jelentőséggel nem bírt, viszont ezekben az időkben kezdték el lerakni a mai modern koik alapjait.

A századforduló táján, több olyan kis tenyésztő  is létrehozott „színes pontyot” ( az úgynevezett Irogoi-t ), ami kizárólag csak díszítő célt szolgált. Azután ezeket a halakat elkezdték árusítani a környező gazdáknak, akik dísztavakat kezdtek építeni, ezeknek a halaknak a tartására.   Akkoriban ezeket a halakt csak nagyon rövid távolságikra lehetett szállítani.

Az 1914-es Tokioi Taisho Kiállításon mutatták be legelőször azt a 28 „Irigoi”-t Yamakoshiból, amelyeket lassú vonattal szállítottak, csöpögő fahordókban a kiállítás helyére. Nagyon sok elpusztult a szállítás során, illetve a kiállítás helyszínén is. A túlélő koikat azután elszállították, és  a császári palotát ölelő várárokba helyezték őket, Tokio központjában. Egy művészt felkértek arra hogy örökítse meg ezt az eseményt, és az egyetlen, és eredeti dokumentumot, egyik üzleti partnerem őrzi aki Chiba-ban lakik. Ezt az egyedül álló dokumentumot 1985-ben fedezte fel, egy tokiói antikváriumban, ahol  700 Ft-ért megvásárolta azt meg. Jelenleg egy tokiói bank széfjében tárolják ezt az ereklyét!

A legtöbb koi és koi szülő elpusztult a hegyekben, a második világháború idején,  az tenyésztés csak a háború befejeztével indulhatott újra csak. Egyénként, Japán másik felén, csak a korai 60-as években, a műanyag zacskó feltalálása után kezdett el  terjedni a színes ponty. Korán felismerték, hogy a zacskókba vizet téve, abba oxigént pumpálva, a koikat biztonságosan lehet szállítani akár hosszú távokra is – ez eddig nem volt lehetséges. Az 1960-as évek közepén nagy népszerűségre tett szert a Nishikigoi Japánban, és nagyon sok országba exportálták szerte a világon.

Az első koikat 1966-ban importálták Angliába, ahol néhány lelkes rajongó elkezdte őket tartani és tenyészteni.  Olyan klubokat, és szövetségeket alapítottak, amelyek a koi tartás módszereit mutatták be, és fejlesztették tovább. Az első koi show-t 1969-ben tartották meg Japánban.

Az Angol Koitartó Egyesületet 1970-ben alapították, amely még a mai napig is fennáll. 1975-ben megtartottuk az első,  Japánon kívüli koi show-t, ami az én kertemben került megrendezésre.

Folytatása következik...

A fátylas koi nem vesztett a közkedveltségéből,  20 évvel ezelőtti bemutatkozása óta. És ahol minden kezdődött az a BLUE RIDGE halgazdaság.

Az 1950-es évektől kezdve a Blue Ridge halgazdaság az ország koi és aranyhal tenyésztésének fellegvára lett. Mint minden növekvő új cég, mi is kerestük az új kihívásokat, új termék vonalakat. A lehetőség szinte az ölünkbe hullott, mikor felfedeztük a hosszú úszójú koikat, mint lehetséges értékesítési forrást.

Rendeltünk ezekből a koikból egy szállítmányt, de alapvetően le voltunk lombozva a látványtól: a boxokban a halak nem tűntek egyáltalán koiknak. Vad pontyoknak látszottak, hosszú uszonyokkal, egyszerű szürke és barna színben.

Azóta megtudtuk, hogy ezek a halak Indonézia vad ponty populációjából érkeztek és senki sem tudja a halak eredetét, pontos fajtáját, illetve hogy hogy növesztettek ilyen hosszú uszonyokat.

Bár érdekesek voltak, nem tulajdonítottunk nekik semmilyen kereskedelmi értéket. Őszintén szólva csúnyák voltak. Úgy döntöttünk, hogy egy különálló tóban neveljük őket a végleges kifejlettségükig. Mint kiderült, ez egy sordöntő lépés volt.

Két évvel később már csak 4 db hal maradt az eredeti szállítmányból. Nagyon gyorsan nőttek, mostanra 3-4 kilósak. Még mindig úgy éreztük, hogy nincs semmilyen kereskedelmi értékük jelenlegi állapotukban. De mi történne, ha kereszteznénk őket jelenlegi koi állományink tagjaival? Esetleg át tudnánk vinni gyönyörű hosszú úszóikat a leszármazottakba, és szép színes, de hosszú uszonyú halakat kapnánk végtermékként? Úgy döntöttünk hogy ez megér egy próbát. Két hosszú úszójú nőstényt pároztattunk a két legszebb Gin Rin Ogon-jainkkal.

Alig vártuk hogy kikeljenek a kis hibrid koik. Az utódok nagyon erőteljesnek bizonyultak és nagyon gyorsan nőttek.  Egyébként pár centi hosszúságban úgy néztek ki mint a vad ponty hosszú úszókkal. Nem azt az eredményt kaptuk, amit reméltünk. Csalódottságunk közepette, úgy döntöttünk hogy más célra használjuk fel a tavat, és benne hagytuk a hibrid pontyokat a szezon végéig. Ez szintén sordöntő lépésnek bizonyult.

Ahogy nőttek, egyre több érdekes hal kezdett mutatkozni a csapatban. Kis százalékuk gyönyörű vibráló színes hal lett, hosszú, lebegő úszókkal.

Amíg csodáltuk őket egy különálló kis tóban, Randy LeFever ( most a Blue Ridge alelnöke ) azt mondta: ezek a halak pillangókra emlékeztetnek engem!

Rájöttünk, hogy gyémántot fedeztünk fel, és ez a név nagyon találó lesz ezeknek a halaknak a piacra dobásához. Extázisban voltunk az új típusú koik kereskedelmi forgalomba hozatalának lehetőségei miatt. Ugyanakkor aggódni kezdtünk azon, hogy nehogy sterilek legyenek az utódok, ahogy az általában szokott lenni két különálló fajta keresztezésénél. Még két évet kellett várnunk a válaszra. A legmagasabb minőségű halakat válogattuk ki szaporításra, és neveltük fel az ivarérettségig.

Amikor elérték az ivarérettséget, az első generációval visszakereszteztük őket és vártuk az eredményt. Az eredmény tökéletes ivadékok lettek. A hibridek nem voltak sterilek!

Az ivadékok nagyon gyorsan nőttek, annak ellenére hogy elég nagy volt a népsűrűség a nevelő medencében. Azt vettük észre, hogy a hibridek nagyon életerősek lettek, ami gyakran megtörténik ha két fajt keresztezünk egymással. 2-3 centis nagyságban ugyan azt a szürke-barna halakat kaptuk, mint az első keresztezéskor, de tanulva a korábbiakból, hagytuk őket nőni.

Ősz végére, mikor elérték a 12-15 cm-es nagyságot, néhány gyönyörű fátylas koi kezdett el látszani a csapatban. Most már biztosan tudtuk, hogy egy új „termék” van a kezünkben.

További szelektív tenyésztési munkával, elkezdtük tenyészteni a fátylas koikat. Ezek, - ellentétben a hagyományos úszójú koikkal -, gyönyörűek, ha felülről nézzük őket. Elképesztő eleganciával úsznak és fejedelmien viselik hosszú uszonyaikat. Gyönyörű tavi halak! Továbbá erősebbek, keményebbek és jobb a betegségekkel szembeni ellenálló képességük.

Mint azt később megtudtuk, a nagyon finom és szép hosszú uszonyú koikat Japánban tenyésztették ki. A Japánok ugyan azokat az Indonéz koikat használták fel, és kifejlesztették az úgynevezett „vízi sárkányokat”,  ahogyan ismerik őket Japánban. Ők elvileg korábban kezdték el a hibridizációs programjukat, mint mi, de ez továbbra is vita tárgyát képezi.

Később sikerült néhány ilyen vízi sárkányra szert tennünk, és ezeket kereszteztük a saját vérvonalunkkal. Az eredmény lenyűgöző volt: olyan új színeket, és mintázatokat kaptunk, amelyeket még soha nem láttunk koin.

Az első szaporítás óta eltelt 20 évben, szelektív szaporítási módszerünkkel szinte minden koi fajta fátylas változatát előállítottuk már. Jelenleg néhány extrém ritka fajta fátylas változatán dolgozunk mint a Showa, Sanke, Kohaku, Utsuromono, Asagi, Shusui, Kumonryu, csak néhány név a listából.

Ahogy a fátylas koi növekszik, egyre lenyűgözőbb lesz, mert az uszonyok is addig nőnek, míg az érrendszer az uszonyokat fent tudja tartani. Minél idősebb a hal, annál hosszabbak és lenyűgözőbbek az uszonyai. Egy teljesen kifejlett fátylas koi úgy néz ki, mintha egy sárkány úszna a vízben. A bajuszuk is hosszúra nő, és szétágazódhat.

Mi, a Blue Ridge halgazdaság nagyon büszkék vagyunk arra, amit elértünk a fátylas koival az amerikai koi iparágban az elmúlt 20 évben, és a munka nem áll le.

 Forrás: https://blueridgekoi.com/the-butterfly-koi-story/

A Sanke koik kombinálják a Kohaku fehér-piros színét egy új elemmel, a feketével ( sumi ). Amikor 3 szín van kölcsönhatásban, akkor rengeteg féle kombináció jöhet létre – néhányuk feltűnő vagy kirívó, néhányuk pedig éppen hogy finom, és visszafogott. Éppen ezért a Sanke minden szinten képviselteti magát napjaink tavaiban: azok körében is rettentő közkedvelt, akik csak egy attraktív halat szeretnének a tavukba, vagy azok is nagyon szeretik, akik egy koi show-t akarnak velük megnyerni. Mint a Go Sanke triumvirátus tagja – a másik két tag a Kohaku és a Showa – a Sanke nagyon megbecsült variáns Japánban, és nem jelent semmiféle erőfeszítést a tenyésztőktől a fajta finomítása,  folyamatos javítása.

• Az első Sanke

Hogy mikor jelent meg az első Sanke a köztudatban, az erősen vitatható, de a három színű koik valószínűleg már a 19. század vége felé léteztek. A régi nevük „ Taisho Sanshoku”, megjelenésük 1912 és 1926 közé tehető. Minden bizonnyal ezek a vérvonalak képezték a mai Sanke vonalak alapját. 1914 táján spontán jelentek meg fehér alapon, fekete és piros mintázatú halak,  egyes Kohaku tenyésztőknél. Más tenyésztők Kohaku szülőket kereszteztek Shiro Bekko-val ( fehér koi, Sanke típusú fekete foltokkal ). Ezután az egyik következő generációs anya halat keresztezték egy Yagozen hím Kohakuval ( ez a vérvonal neve ), létrehozva ezzel a Torazo vérvonalat. A mai modern Sanke vérvonalak a Jinbei, Sadazo, Kichinai és a Matsunosuke.

• Sanke mintázat

Mivel a Sanke olyan közeli kapcsolatban van a Kohakuval, nem meglepően a kiinduló pontja egy jó Sankenak, a masszív, stabil Kohaku mintázat.  Más szóval, próbáljuk meg figyelmen kívül hagyni a sumi-t ( fekete minta ) és koncentráljunk csak a hi-re ( piros minta ), aminek érdekesnek kell lennie és kiegyensúlyozottan kell elhelyezkednie a halon. Bár a Sanke esetében nem beszélhetünk Nidan, Sandan vagy Yondan Sanke-ról, de a Kohaku típusú mintázat sokszor visszaköszön a Sankékon is. A sumi soha nem töltheti ki a hi hiányosságait. A sumi ( fekete ) mindig csak kiegészítő szín marad a Sankén.

• Hogy válasszunk Sankét

Magas minőségű fiatal Sankét vásárolni nagyon izgalmas, és egyben rizikós feladat is. A legtöbb fiatal Sanke alig vagy egyáltalán nem mutat sumi foltokat a testén 1-2 éves koráig. Ebben a nagyon fiatal korban gyakorlatilag Kohakunak néznek ki. Csak nagy tapasztalattal rendelkező tenyésztők tudják megjósolni hogy hogyan, merre fog fejlődni a hal a továbbiakban, mivel az egyes vérvonalak különböző módon fejlődnek az évek folyamán. Például a Matsunosuke Sankenak fiatal korában nagyon gyenge, szürkés fekete sumi-jai vannak, amik a kor előrehaladtával persze mélyülnek. A Kichinai Sanke viszont már egész fiatal korában befejezettnek tűnik. Ezeknél a halaknál az egyedüli változás csak a hi és a sumi arányának a változása a fehér alapszínen. Pont ezen okok miatt, olyan Sankét választani, ami úgy néz ki mint egy kifejlett, kész hal kicsiben, nem túl okos választás. A Sanke sumija eltűnhet az első évben a halról, hogy azután később újra visszatérjen. A korai stabil sumi-t, „moto sumi”-nak hívják, míg azt a sumit ami később jelenik majd meg, azt „ato sumi”-nak. A sumi befedheti vagy a hi-t ( kasane sumi ), vagy a fehér bőrt ( tsubo sumi ). A legtöbb Sanke-nál, mindkét típus jelen van. Egyébként a helyzet folyamatosan változik, mivel a Sanke mintázatának a divatja is folyamatosan változik. Valaha a masszív szumi volt a divat. Ez lehetőséget adott a minimalista sumi előnyben részesítésének, szemben a mai, stratégiailag elhelyezett sumi foltoknak. Ma tulajdonképpen bármi megengedett, egészen addig, amíg a teljes kép kellemes a szemnek. Mint a Kohaku esetében is, az egyedi mintázatú halak néha felrúgják a szabályokat, viszont a hagyományoz mintázat mindig is divatos lesz.

Bizonyos alapszabályok illetve Sanke márkajelek segítenek a Sanket elkülöníteni a nagyon hasonló Showa-tól. A Sanke sumija Bekko-típusú folt, és csak ritkán megy az oldal vonal alá, vagy fejre.

• Sanke variánsok

A Tancho Sanke tulajdonképpen egy Shiro Bekko piros folttal a fején. A Budo Sankenél minden hi, sumival van fedve és ezért lilás árnyalatot kap. Egyébként minden matt pikkelyű Sanket a saját osztályában minősítenek, bírálnak el. Pl az Aka Sankenél a hi ( piros ) a domináns szín. Ezek azok a halak ahol a piros minta a fejtől a farokig, szinte megszakítás nélkül fut végig a háton. Vagy itt van például, a Maruten Sanke, amelynek egy piros folt van a fején, ami nem kapcsolódik a testen lévő piros mintázathoz.

’Menkaburi’ ( ami csuklyát jelent ) egy fejet teljesen befedő hi mintát jelent, míg a ’Kuchibeni’ egy karakteres piros foltot a hal száján.

A Ginrin Sankenak számos csillogó pikkely van a hátán, ezek vagy arany vagy ezüstös csillogásúak. Ezeket a koikat Ginrin-nek nevezzük.

Nincs identitás válságban a Doitsu Sanke sem. Ez egy nagyon éles határvonalú mintázattal bíró pikkelytelen hal. Úgy néz ki, mint hogyha a mintákat ecset vonásokkal festették volna rá. A legtöbb nyugati koi show-n a többi Sankeval versenyeznek együtt, de van ahol külön Doitsu osztály van a részükre.

A metál Sanke a Hikarimoyo osztályhoz tartozik, és minden Sanke és nem-fémes koi keresztezés a Kawarimono osztályban mérettetik meg.

Forrás: Keeping Koi, Mini Encyclopedia

A tavasz kritikus évszak a tó életében, különösen, ha a tó hőmérsékletét nézzük,  ha koi vagy az aranyhal él a tóban. A hosszú téli hideg vízhőmérséklet , illetve a hosszú koplalás után,  számolva azzal is hogy a víz minőségünk nem éppen  ideális, a koikat és az aranyhalakat parazitás és bakteriális fertőzések  támadhatják meg.  A téli hónapok alatt, amikor a víz hőmérséklet 4-4.5 C fok, a koi és az aranyhal emésztése nagyon lassú, és az immun rendszerük is szinte leáll. Szerencsére sok minden más élőlény is téli álmot alszik a tóban, az olyan betegséget  okozó baktériumok is, mint az Aeromonas/ Pseudomonas, szintén sok jól ismert parazitával együtt.

Kórokozók támadása

Amint elolvad a jég a tóról, a víz elkezd melegedni a tóban tavasszal, elkezdődik egy kritikus és potenciálisan veszélyes időszak a halak számára. Ez a tavaszi „veszély zóna”, amit gyakran az Aeromonas Alley támadás idejének tulajdonítanak, mivel ez a baktérium ezen a vízhőmérsékleten ( 10-18 fok között ) nagyon aktív.

 Az Aeromonasról picit részletesebben…

Az Aeromonas baktérium világszerte problémákat okoz a hidegvízi halak életében, ezért picit részletesebben is foglalkozunk vele. Az Aeromonas baktérium 6 és 16 fok között a legaktívabb a tóban. Az Aeromonas állandóan a tóban, és a halainkban él, ez hozzátartozik a normális tó élethez. Ez a baktérium nagyon alkalmazkodó kórokozó, nagyon szívesen, és jól él, hideg és szerves anyagban gazdag vizekben. Bármilyen hal ürülék, vagy más szerves anyag elősegíti a szaporodását. Valójában az Aeromonas és a Pseudomonas is, állandóan megtalálható a halak szervezetében, pontosabban a beleiben. A koik soha nem szabadulhatnak meg tőle. Sok bakteriális fertőzés az ő számlájukra írható ( Aeromonas, Pseudomonas ), úgy mint fekélyek, száj rothadás, úszó rothadás, stb.

Lépések az Aeromonas konrollálására

Nekünk, mint koi tartóknak, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezeket a baktériumokat kordában tartsuk a tóban. Bármennyire is furcsa, az egyik legjobb védekezés az Aeromonas ellen, a hőmérséklet növelése. A koik immunrendszere 18 C fokos vízben csak 50%-os. Sajnos a kerti tavak általában nem fűtöttek, csak a nap melege fűtheti föl a vizüket.

Egy dolog viszont van, amit kontrollálhatunk a tavunkban, az az ürülék, az iszap jelenléte a tó fenekén. Ha tisztán tartjuk a meder fenekét, nagy lépést tettünk előre, az Aeromonas elleni küzdelemben. 

A másik fontos dolog, amit tehetünk az ügy érdekében, hogy hasznos baktérium kultúrák telepítésével, mintegy kiszorítjuk a káros kórokozókat a tóból.

Amint a tó hőmérséklete eléri a 10 C fokot, az ún „rossz” baktériumok elkezdenek szaporodásnak indulni, és sajnos sokkal gyorsabban szaporodnak, mint ahogy a halak immunrendszere felerősödne.  Sokan nem is tudják, de valójában a halak immunrendszere 18 C fokos vízben még csak mintegy 50%-os hatásfokkal működik. Hogy a dolgok még rosszabbra forduljanak, számos ismert kórokozó, mint a Costia, Chilodinella, Trichodina, a mételyek, ezen a vízhőmérsékleten szaporodnak a legjobban.

Ha tökéletesen elvégeztük a tómeder nagytakarítást az ősz folyamán, akkor nagy esélyünk van rá, hogy a halainkkal minden rendben lesz a szezon folyamán. Sok parazita és kórokozó él ugyanis a tó alján, az iszapban és a különböző szerves anyagokban rejtőzve.

Kora tavasszal a víz minőséggel is problémák lehetnek. A hasznos baktérium telepek, mint a Nitrosomonas és Nitrobacter fajok, a tél folyamán meggyérül a számuk, ezáltal nagyon lassan tudják csak lebontani a vízben megjelenő káros, mérgező ammóniát és nitriteket. Nagyon hasznos és okos döntés kora tavasszal a halainkat nagyon lassan és finoman elkezdeni etetni kis mennyiségű, alacsony fehérje tartalmú tápokkal, amikor a vízhőmérséklet 10-15 C fok közötti. Fontos hogy vízhőmérsékletről beszéljünk, mivel a levegő hőmérséklete magasabb lehet nappal, viszont éjszaka visszahűl a tó. Summa summarum, a kezdeti időszakban végezzünk pár víztesztet a biztonság kedvéért.

Figyeljük meg halainkat közelről, betegségek illetve stressz jeleit kutatva

Ha észrevesszük a halainkon a stressz vagy valamilyen betegség jeleit, furcsa, szokatlan mozgást, viselkedést, próbáljuk őket közelről is szemügyre venni. Ha észreveszünk bármilyen gombás, parazitás vagy bakteriális fertőzés jeleit a halakon, haladéktalanul kezdjük meg a kezelést.  Ha el tudjuk kapni a fertőzést korai fázisában, akkor sokkal nagyobb esélyünk van a hal végleges  felépülésére. A bakteriális fertőzések jelei a következők lehetnek : fekélyek ( piros sebek ), piros csíkok a testen,  az úszókon, a szájon. Parazitás fertőzésre utaló jel lehet még a fehér foltok a testen és az úszókon, zöldes foltok a testen,  túlzott nyálkatermelés a testen, az úszóit a hal a teste mellé húzza. Kezeljük ezeket a következő szerekkel: JBL MedoPond Plus, JBL Ektol bac Pond Plus, JBL AccliPond, JBL ArguPond Plus.

Fontos hőmérsékletek a tó életében

4.5 C fok és alatta – nagyon kis aktivitás van a tóban

9 C fok – Aeromonas aktivtás nő, a fekélyeken elkezdenek a baktériumok szaporodni

10 C fok – Costia – ez egy ismert tóparazita, amely ezek a hőmérsékleten nagyon gyorsan elkezd szaporodni

10 C fok – elkezdenek telepeket képezni a tó hasznos baktériumai – Nirosomonas, Nitrobacter – ezáltal az etetés miatt felszabadult ammóniát le tudják bontani nitritre és nitrátra.

10-13 C fok – a koik és az aranyhalak felébrednek és elkezdenek táplálkozni. Az immunrendszerük elkezd újra beindulni. Ekkor elkezdhetünk adagolni a bio filterbe úgynevezett starter baktérium kultúrákat a nitrifikálás gyorsabb beindítása érdekében.

15 C fok – a Nitrobacter telepek elkezdenek aktívvá válni és  a nitritet, nitráttá alakítani

15-17 C fok – más paraziták is elkezdenek aktívvá válni, úgy mint Ich, Trichodina, Chillodonella.

18 C fok – a halak immunrendszere egyre erősebbé válik ( 50 és 100 % közötti ) ezáltal a halak tudnak már védekezni a kórokozók ellen, és a vízminőségünk is drámaian javul ( dolgoznak a hasznos baktériumok ).

Általában elmondható, hogyha a víz hőmérséklete 18 fok fölé emelkedik, az esély hogy beteg halunk lesz, a minimálisra csökken. Amíg a vízkezelésünk és a vízminőségünk tökéletes marad, addig élvezhetjük a gondnélküli tavas szezont.

Forrás: https://www.kloubeckoi.com

Amikor néha beszélgetek ismerős tavasokkal, meglepődök hogy hányan nem végeznek vízcserét a tóban, vagy ami még rosszabb, nem is hallottak róla. Általános probléma a víztisztasággal kapcsolatban, hogy pl ennek következtében lassabban nőhetnek, vagy betegeskednek a halak.

Csak úgy mint egy akvárium, a tó is egy zárt vízi ökoszisztéma, ami azt jelenti, hogy a vízbe kerülő organikus és nem organikus anyagok felhalmozódnak és szennyeződést okoznak, végső soron rossz vízminőséget és gyenge halakat jelentenek.  

• Mik a vízcsere előnyei?

Elsősorban csökkenti a víz nitrát és egyéb kemikáliák tartalmát. A hiedelemmel ellentétben a vízben lévő növények sajnos csak kis részét tudják felhasználni a tóban képződött nitrátnak. Csak folyamatos, részleges vízcserével oldható meg a vízből való eltávolítása. Bár a nitrát nem olyan veszélyes, mint az ammónia vagy a nitrit, ha magas koncentrációban van jelen a tóban okozhat gyors alga virágzást, gyulladt sebeket, vagy ok nélküli stresszes állapotot a halaknál.

A vízcsere javítja a halak általános egészségi állapotát és növekedését. A halak az ammónia folyamatos termelésén kívül, feromonokat és egyéb szerves fehérje vegyületeket is kiválasztanak a vízbe, amelyek gátolják a halak növekedését. Személyes tapasztalatom, az, hogy a folyamatos vízcsere javítja a koik általános közérzetét, kondícióját.  

A rendszeres vízcsere pótolja a kimerült nyomelem állományt a vízben. Az olyan ásványi anyagokra nagy szükség van a tóban, mint a kálcium, szilícium, cink, vas, és magnézium. Ezek az elemek teszik lehetővé az egészséges növekedést, a normális anyagcsere folyamatokat, és aktív immun válaszokat. Ezek az anyagok megtalálhatóak természetes vizeinkben, a lágy vízben kevesebb, a kemény vízben több ásványi anyag van.

Fontos megjegyezni, hogy ha csapvízzel töltjük fel a tavunkat, megjelenik a vízben egy-két toxikus anyag, amivel kezdenünk kell valamit, és ez a klór és a klór-amin. Egy szó mint száz, klór-mentesíteni kell azt a vizet, ami a tóba kerül.

• Frekvencia és mennyiség – mi a jó a koinak?

A koi egy eléggé érzékeny hal, és minél stabilabbak a víz összetevői, annál komfortosabban érzi magát a vízben. Éppen ezért, a legtöbb koi tartó arra esküszik, hogy minél sűrűbben, és minél kisebb mennyiségű vízcseréket hajtsunk végre a tóban. A kis mennyiségű vízcserével lehetőséget adunk a halainknak arra hogy alkalmazkodni tudjanak az új kondíciókhoz.

Egyébként nem mindenki végez napontra vízcserét, éppen ezért azt ajánljuk hogy legalább a heti vízcserét ejtsük meg mindenképp, a halak egészsége érdekében. A végső cél az, hogy találjuk meg az arany középutat a frekvencia és mennyiség aránya között, ezt egyébként meg tudjuk alapozni a víz folyamatos tesztelésével.

• Mikor a legjobb megejteni a szezonális vízcserét?

Kis vízcseréket folyamatosan megejtünk a szezon folyamán, de a szezon kezdetén érdemes egy nagyobb vízcserét is csinálni. A legjobb megejteni ezeket a vízcseréket tavasszal, szezon kezdetén, illetve ősszel, a téli hibernációra való felkészülés előtt. Ezzel felfrissítjük a vizet, és a halak felkészülhetnek a változó vízkondíciókra. Ez a mennyiség lehet akár a tó összes vízmennyiségének az 50-60%-a is. Bár ez soknak tűnhet, de nagyon hasznos lehet a szezon további részében.

Például mikor a koik készülnek a telelésre, a hibernációs időszakra, ez az időszak mindenképp feltételez egy általános tó tisztítási feladatot számunkra. Az ősz azért is jó időszak a vízcserére, mivel ezzel csökkenthetjük a sok felhalmozódott káros kemikáliát, szabadon úszó patogéneket, baktériumot és egyéb paraziták számát a vízben.

• Tehát a vízcsere lépései a következők:

1. Szivattyúzzuk ki a vizet a tóból
2. A visszajuttatott vízet klórmentesítsük
3. Töltsük fel a tavat, ásványi anyag és hasznos baktérium pótlás
4. Víz tesztelés, víz teszterekkel

Kezdő tavasok gyakran kérdezik egy adott koira, hogy: „Ez milyen fajta?” Erre a kérdésre csak egyetlen helyes válasz létezik – Cyprinus carpio – tehát ponty, mivel ez minden koi tudományos neve. Egyébként nyilvánvaló, hogy amiben különböznek az egyes fajták, az a szín és a mintázat.

A „fajta” szó pontosabb kifejezés lenne erre a kérdésre? A fajtatiszta kutyáknál működik ez a szó, abban az értelemben hogy ha pl egy corgit corgival keresztezünk, akkor corgi lesz a végeredmény is. De a koik tekintetében már közel sem ennyire egyértelmű a végeredmény.  Ha pl egy Sanke párt pároztatunk, akkor a végtermék bizonyos százaléka Sanke lesz, de lesz mellette Bekko, Kohaku és sok meghatározhatatlan selejt is.

Manapság a koikra használt kifejezések az „osztály” és „variáns”. Ezek teljesen önkényes elnevezések, mivel az ember tenyésztette ki őket, de arra jók, hogy általuk megtudjuk melyik hal milyen és mennyire értékes, vagy értéktelen.

Minden csoport tartalmaz egy vagy több variánst a csoporton belül. Például a Kohaku,  Sanke és Showa, egytagú variáns csoport, de pl a Kawarimono csoport tartalmaz vagy egy tucat nem-fémes koi variánst.

Hogy még jobban összezavarjuk az olvasó közönséget, a Japán terminológiában vannak al-variánsok is. Ezek a fő variánstól csak kis mértékben eltérő halak. Vegyük például a Kohakut, ahol külön kifejezések vannak pl a 2,3, vagy 4 lépcsős mintázatra is: ezek a kifejezések a koik mintázatát, a pikkelyek elhelyezkedését írják le. Igy pl a Doitsu Sandan Maruten Kuchibeni Kohaku egy fehér piros nem metál fényű koi lenne, tükrös Doitsu pikkelyekkel, 3 lépcsős, piros foltokkal ( Sandan ),  külön piros folttal a fejen ( Maruten ), és a szájon ( Kuchibeni ).  

Az hosszú időt vesz igénybe, amíg az összes variánst felismerjük, és mindig lesznek olyan variánsok, vagy alvariánsok is, amelyek fejtörést okoznak majd az úgynevezett profiknak is.

A koik fő vonzereje éppen az, hogy nincs belőlük két egyforma. A színek és minták egymásra hatása, egy külön álló halon, vagy csoportban, alapjaiban határozza meg a gyűjteményünk hangulatát.

Kohaku

A Kohaku egy fehér hal, piros ( hi ) mintákkal a testén.  Azt is szokták mondani, hogy a koi a Kohakunál kezdődik és a Kohakunál végződik. Ez a megtévesztően egyszerű, de mégis inspiráló színkombináció teszi ezt a halak a legkeresettebb koik egyikévé a világon. Nagyon sok kezdő tavast vonz ez az attraktív minimalizmus, bár sokukat csábítják el a sokkal extravagánsabb fémes koik is. Az igazán műértő közönség végül mindig visszatér a Kohakuhoz, ahol mindig tetten érhető a két alapszín határtalan játéka. Nincs két egyforma Kohaku, ez is magyarázza az irántuk érzett elragadtatást.

A mintázatuk lehet különlegesen virágos ( komoyo ), vagy merész és impozáns ( omoyo ). Mindkét esetben a minőségi Kohaku, különösen a nagy példányok, amelyek határtalan nyugalmat, és kecses eleganciát sugároznak, a koi show-k nagydíjait sokszor uralják.

A Japánok ezt a variánst már több mint 100 éve tenyésztik, és ez alatt az idő alatt egészen kifinomult módon tudott fejlődni ez a hal. Csak egy vagy két típusú koi variáns vérvonala vezethető ennyire vissza a múltba ( a másik a Sanke ), bár a pedigré csak az egyik figyelembe veendő tulajdonság, amikor egy Kohakut akarunk választani. Nincs rá 100%-os útmutató illetve garancia sem , hogy hogy fog fejlődni egy kis hal a vásárlás után. A legjobb módja egy potenciálisan szép hal vásárlásának, ha tenyésztőtől vásárolunk, és itt képbe jöhetnek a kevéssé ismert tenyésztők genetikailag potenciálisan értékes halai is.

A jó minőségű Kohaku 3 jellemzője

A csúcs minőségű Kohaku kívánatos tulajdonságai, a szép testalkat, a jó minőségű bőr, és a kiegyensúlyozott mintázat. Ezek közül a bőr minősége azonnal látszik a fiatal halon – a kezdők hajlamosak összezavarodni a fiatal Kohaku színein, mintázatán. A „befejezett” hi ( ez a kifejlett hal, stabil színe ) mély narancssárga kell hogy legyen, viszont az a fiatal Kohaku – még hogyha az a legmagasabb minőségű is – amelyik nem kapott folyamatosan szín fokozó tápokat, nagyon unalmasan tud kinézni.

A magas minőségű bőr kinézetét nehéz leírni egy halnál, de később összetéveszthetetlen, ha láttuk már egyszer. Ragyogás, mélység, tisztaság, és világosság, ezek mind releváns jellegzetességei egy Kohakunak – gyönyörű fehér alapszín, hibátlan ragyogással, úgy nézzen ki a hal, mint hogyha pár ecsetvonással kerültek volna rá a piros foltok.

A hal testalkata folyamatosan változik, ahogy nő.

A fiatal hal, legyen az bármelyik nemű is, vékony testalkatú, viszont jó tanács lehet a későbbiekre nézve, ha megnézzük a farok úszó tövét. Ha ez vastag, az azt jelenti hogy a hal a későbbiekben szép  nagy testű lehet. Ugyanilyen jelzésértékű tulajdonság az is, ha a hal vállai szélesek.  Ha a koi későbbi méretét nézzük, nem számíthatunk nagy halra, ha a szülők nem voltak azok – itt jön képbe az ismert vérvonal kérdése.

A mintázat a harmadik fontos eleme a Kohakunak, ugyanis a mintázat ad minden Kohakunak egyedi karaktert. A Japán tenyésztők lefektettek egy elég szigorú standardot, arra nézve, hogy a halon hogyan és milyen módon helyezkedhet  el a Hi ( piros foltok és mintázat ). Azok a halak amelyek kívül esnek ezen a standardon, nem minősülnek értékesnek. A jelenlegi helyzet sokkal egyszerűbb, bár a „lépcsős” elnevezés még kényelmi okokból használatos – így a Nidan ( két lépcsős ) a Sandan ( három lépcsős ) a Yondan ( négy lépcsős ) és a Gondan ( öt lépcsős ) halat jelent. A „lépcső” egy egyedül álló piros foltot jelent bárhol a hal testén vagy a fején, de egy-két, külön álló piros pikkely a halon, nem minősíthető mintának.

A mindennél fontosabb Hi ( piros foltok és mintázat )

A Kohaku Hi a hal hátáról indul, és ez sokszor lenyúlik egészen a hal oldaláig, ellentétben a Showa „becsomagolós” mintájával, ami teljesen körbeöleli a halat, le egészen a hasi részig. Amikor Kohakut választunk, fontos megérteni hogy a Hi foltok egészen furcsa módon fejlődhetnek ki és vissza a is a halon az idők folyamán.

Ha a Hi az oldalvonal alá fut, az nem jelent még feltétlenül hibát, de jobb ha nem  hatol be a mellúszók területére. Ideális esetben minden Kohakunál jó ha a farok úszónál a fehér terület elhatárolódik az utolsó Hi mintától ( ojime ). Ha viszont a farok résznél hiányzik a piros folt, ( Hi ) az az egyik legsúlyosabb hiba, a koi teljes megjelenése kiegyensúlyozatlan hatást kelt. Szintén figyeljünk a halvány, instabil másodlagos Hi-re ( nibani ), ez a gyenge minőségű hal jellemzője,  vagy az úgynevezett sápadt „ablakra” a mintában, ami annak is lehet a jele, hogy a Kohaku elveszítheti a teljes piros foltját. Feltételezve hogy ez egy érdekes minta, a fejtől a farokig tartó, töretlen piros minta eléggé elfogadott a Kohakuknál. A legjobb példa az Inazumára ( villám minta )ahol a piros rajzolat többé-kevésbé cikk-cakk mintát rajzol a hal hátára. 

 Egyébként az Ippon Hi minta ( folyamatos Hi végig a háton ), nem a legjobb jele a minőségi halnak, és általában ezeket a halakat még fiatal korban leselejtezik.  Más, a Kohaku variánsok között nem induló halak a Shiro Muji ( fehér vagy albínó Kohaku ) vagy a vele teljesen ellentétes, teljesen piros Aka Muji.

A fej Hi nagyon sokféle formájú lehet. Az ideális a feltűnő U-alakú forma, ami a fej közepén helyezkedik el, picit közeledhez a szemekhez, de sohasem éri el azokat. Manapság egyébként a trend a „szabály-törő” halak felé, az újszerű halak felé mozdul el. Addig amíg a fej mintája érdekes és kiegészíti a test hi-t, szinte bármi elfogadott. Valójában az ilyen újszerű mintázatú halak hajlamosak ellopni a show-t a régi mintázatú Kohakukkal szemben.

A piros ajkakat Kuchibeni-nek hívjuk ( ajakrúzs ). Ezek ellenpontként szolgálhatnak a fej hi-vel szemben, ami sokszor unalmasnak tűnhet.

A fej folttal rendelkező halat ( elkülönült folt a fejen  Maruten Kohakunak hívjuk.)  A Hi a pikkelytelen fejen mindig élesebb határvonalú mint a test többi részén.  A Sashi  ( ahol a fehér pikkelyek fedésben vannak a pirosakkal ) soha nem olyan éles határvonalú, mint a Kiwa ( ott ahol a piros pikkelyek fedik a fehéreket ). 

A Hi a kifejlett koin elég erős lehet ahhoz hogy elrejtse az egyedi pikkelyeket, de a vékony Hi a hal korosodásával mélyülhet, szélesedhet egy jó vérvonalú Kohakunál.

Doitsu, Ginrin, Metál fényű és más Kohakuk

A Doitsu Kohaku mentes minden pikkelytől. Ők nagyon attraktív tó lakók, de a koi show-kon, külön Doitsu osztály nélkül, általában mindig vesztenek a hasonló képességű pikkelyes társaikkal szemben.

Ginrin Kohaku, aminek bőségesen vannak csillogó pikkelyei, ugyanabban a GoSanke csoportban versenyeznek minta a Sanke és a Showa, Kin Gin Rin.

Metál Kohaku, vagy Sakura Ogon, a Hikarimoyo csoprtban versenyez. Az úgynevezett Kanoko Kohaku, könnyen felismerhető piros pöttyös pikkelyeiről. Ezek a halak gyakran elvesztik minden foltjukat életük során, de amíg nem, addig a Kawarimono csoportban versenyeznek.

Forrás: Keeping Koi, Mini Encyclopedia

Amikor halat adunk el egy  vevőnek, nagyon fontos hogy először hallgassuk meg őt,  és csak utána beszéljünk. Ez érvényes minden eladásra, de a koi eladásra különösképpen. Figyeljük a leendő vevőnket, mit szeretne, kérdésekkel segítsük őt, ha szükséges ( tapasztalatlan vevő esetében ) irányítsuk egy általunk helyesnek ítélt irányba. Milyen érzelmi indíttatása lehet egy vevőnek hogy koit vegyen ?

Az emberek koit millió  okból vásárolhatnak – új tavat építettek, vagy épp elpusztult néhány haluk, vagy csak szükségük van valamire hogy felvidítsák magukat, ajándékba szeretnék venni egy tavas barátjuknak, egy koi showra keresnek halat, vagy csak épp koi vásárlási lázuk van ! Ha végül rájövünk a beszélgetés alapján, hogy mi kell a vevőnek, segítsünk neki beteljesíteni az álmát egy vagy több szép hallal.

A kereskedőnek figyelnie kell arra is, hogy milyen fajta koi-tartó a vevő. Az, aki háziállatként tekint rájuk, vagy nevet ad nekik, vagy épp beszél hozzájuk? Vagy egy magas minőségű koit keres amivel javíthatja a kollekcióját? Vagy egy nagyon impresszív halat keres és azt mondja : adjon valami nagyot, nem tudok várni. Vagy valami mást keresnek? Olcsó Jánosok, akik a legolcsóbb, szép halat keresik, vagy olcsón vesznek kis halat, ami később jó minőségű lehet?

Kérdések feltevésével meghatározhatjuk a vevő igényeit, hogy valójában mit keresnek, az áron keresztül, egészen a különös igényekig bezárólag.

A Kujaku értékesítése során az egyes variánsokra koncentráljunk, ami támpontot adhat a vevőnek a későbbi vásárlásra. Gyakran a vevők megbíznak a kereskedő választásában, a rendelkezésre álló pénz és az érdeklődésük alapján. Gyakran kérik meg a kereskedőt, hogy hasonlítson össze különböző halakat, a minőségük alapján ,ezzel is megkönnyítve a vásárlást. Tehát nagyon fontos, hogy ismerjük az összes, eladásra szánt halunkat!

A Kujaku esetben a következő fontos jellemvonásokat kell tisztáznunk :

•           fény és ragyogás a testen
•           tiszta hálózatos pikkely-minta
•           tiszta fehér alap szín
•          szépen, arányosan elosztott piros foltok a testen
•          mély piros szín
•          szép, tiszta úszók

Fény és ragyogás

Mivel a Kujaku egy fémes koi, a fény és ragyogás a testen, alapvető kritériuma a halnak. Nem lehet homályos, a szemet azonnal vonzania kell, világosnak és fényesnek kell lennie. Látni fogjuk a különbséget, ha két halat egymásmellé teszünk a bemutató tálba. Az amelyik fényesebb, azonnal vonzani fogja a tekintetet. Mi mind nagyon jól tudjuk, hogy a kevésbé fényes halakat is el kell tudnunk adni, ezért keresnünk kell egyéb tulajdonságokat is a halon, hogy el tudjuk adni. Nézzük meg a hal hátát, a fejét, a mellúszóit, mutassuk be a halat a legjobb formájában.

Tiszta hálózatos pikkely-minta

Ez a hálózatos pikkely-minta egy háló minta, amit a halak hátán láthatunk, más alapszínekkel együtt a Kujakun és még pár egyéb halon is. Ez a hálóminta lehet könnyed és világos, vagy sötét és nehéz, vagy bármilyen más is, a kettő között. A mi dolgunk az, hogy rámutassunk a hálóminta egyenletességére. Ha minden pikkely ugyanolyan nagyságú, és a fekete minta bennük ugyanolyan mélységű, ha a pikkelyek gyönyörű sorban futnak a testen, akkor ez egy nagyon szép hal, rá tudunk mutatni ezekre a tulajdonságokra. Ha nem ilyen a hal, keresnünk kell más tulajdonságokat, amiket kiemelhetünk.

Tiszta fej

A tiszta fej is egy olyan tulajdonság amiről beszélhetünk a különböző koi variánsokkal kapcsolatban. A Kujaku esetében a koszos fej, kis fekete pöttyöket jelent, ami nem túl attraktív. Kicsi fekete szín, ha szimmetrikus és a szemek felett van, mint a szemöldök, nagyon vonzóvá és eladhatóvá teszi a halat. Ha egy Kujaku feje tiszta, az azt sugallja hogy a hal egészséges és erős és ez ad nekünk egy új lehetőséget arra amit kiemelhetünk, mint jó tulajdonságot és ami segíthet a vevőnknek meghozni a döntését.

Tiszta fehér alapszín

A Japánok a fehér bőrt – a foltok vagy minták között – alapnak hívják. A Japánok ezt „shiroji”-nak hívják. Kujakun minél fehérebb ez, annál jobb. Ha úgy néz ki mint a porcelán, az a legszebb.

Arányosan elhelyezkedő Hi ( piros ) foltok a testen

A Hi  vagy piros foltok a Kujakun olyanok mint pl egy Kohakun, csak a Kujaku egy fémes koi. Akkor néznek ki a legjobban, ha picit nagyobbak az átlagosnál, elölről hátra és jobbról balra, szépen el vannak osztva a hal hátán. A piros-fehér  fej,  szintén nagyon attraktívvá teszi a halat.

Mély piros szín

Lehet különbség azzal kapcsolatban hogy mennyire masszívak, vagy vastagok a foltok a Kujakun. A piros szín akkor a legimpresszívebb, ha nincsenek vékony felszínű területek, ha olyan a felszín, mintha ecsettel festették volna.

Tiszta mellúszók

Ha a Kujaku mellúszói pirosas-feketék, az rontja a koi általános kinézetét. Ha az úszók, tiszták és fehéren csillognak, az drámaian emeli a hal értékét.

Más variánsok

Piros vagy narancssárga

A Kujaku-piros lehet egészen  sötét, vagy világos is, vagy közel sárga, és minden ami ezek között van. Ők mind Kujaku-k. Az egyenletes szín a lényeg. Javasoljunk a vevőnek különböző színű halakat, amennyiben ez lehetséges.

Doitsu

A Doitsu a pikkelytelen hal szakszava a koik világában. A legtöbb koi variáns, Doitsu variánsa, nem jelent túl nagy különbséget a megjelenésükben, nem úgy a Kujaku esetében. Itt hatalmas a különbség. Míg a Doitsu jelentése pikkelytelen, a Kujaku egyik legjellemzőbb tulajdonsága a háton lévő hálóminta, hogyan lehetséges akkor a Doitsu Kujaku, mint fajta? A fekete megjelenhet a bőrön, ami még mindig a Kujakura jellemző, de általában nem túl vonzó. Ami viszont nagyon vonzóvá tesz egy Doitsu Kujakut, az a hát két oldalán futó pikkely-sor, ami a hátúszónál kettéválik. Ha ezeken a pikkelyeken fekete szegély van, nagyon szép Doitsu Kujakunk van.

A Doisu Kujaku nagyon feltűnő hal lehet. Tényleg egy teljesen különböző halnak néz ki, mint egy „sima” Kujaku. A legfontosabb és legszembetűnőbb dolog amit megfigyelhetünk, az a szimmetrikus pikkelyezettség.

Szóval ne feledjük, nem leszólni akarjuk az egyes halainkat, hanem éppen rámutatni a különböző erősségeikre, mivel nincs két egyforma hal.  Tartsuk észben halaink minden előnyös tulajdonságát és mutassuk is be a leendő vevőinknek azokat, soha nem tudhatjuk hogy egy vevőnek mik az elvásásai egy hallal kapcsolatban. Egy óvatos javaslat a megfelelő irányba, kinyithat egy ajtót a megfelelő hal irányába.

A Kujaku meghatározása

A Kujaku egy fémes vagy  Ogon koi, hálós, Asagi-szerű mintázattal a hátán. Ezt befedi egy arany, sárga, piros vagy narancssárga Kohaku-típusú minta, ami elképesztővé teszi ezeket a halakat.

A Kujaku a Goshiki és a Hikarimuji keresztezéséből jött létre, a teljes neve Kujaku Ogon, angol neve pedig a „páva”. A magas minőségű Kujaku fejlődése azt eredményezte, hogy megteremtette a saját kategóriáját a koi show-k világában.

Az 1960-as évek elején, Mr. „Nishi” Hirasawa a Hiranishi farmról tenyésztette először. A mai Kujaku ( szószerint páva ) egyre több figyelmet kap és egyre népszerűbb is a gyűjtők szemében.

Mivel fémes koiról beszélünk, a fény és csillogás az egyik legfontosabb tulajdonságuk.

A feje lehet színes vagy nem, a lényeg hogy tiszta legyen és ne zsúfolt-kinézetű. Az úszóknak vibrálóaknak és hibátlannak kell lenniük.

A hálómintának ( fukurin ) is tisztának kell lennie, bár az teljes szépségében csak a hal 2-3 éves korára fejlődik ki.

A fedő foltokat, legyenek azok arany, sárga, narancs vagy piros színűek, beni-nek hívjuk ( szó szerint piros ).  A Kujakun lévő beni-nek egységesnek kell lennie, de lehetőséget kell adni arra, hogy a hálós minta kilátsszon alóla.

Nagyon sok Kohaku variáns létezik, és mindnek van 1-2 hibája, mivel tökéletes hal nem létezik. Amikor halat választunk, jobb ha az erősségeikre koncentrálunk, a gyengeségeik helyett.