Koi Mánia Blog

Koi Mánia webshop: koimania.hu

A Koi eredete és a mítosz, ami körüllengi

2018. május 29. 20:37 - Gulyo

A helyes neve manapság koi ponty, ami a „nishikigoi” szóra utal, ami brokát pontyot jelent.

Az olyan japán szavak, mint a „koi” vagy a „goi”, egyszerűen pontynak fordíthatók. A koi igazi eredete a  valóságban inkább „ baleset”-nek  tekinthető, mint  szándékos  történetnek – bár a Magoi néven ismert ősi, vad fekete pontyból származik, a Magoi nem eredeti japán fajta, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Magoi – ( latin nevén  Cyprinus Carpio ) eredetileg a Kaszpi-tengert körülvevő mérsékelt éghajlatú területeken , majd később a világ különböző tájain , a keresztes lovagok és szerzetesek által elterjedt, mint értékes táplálék forrás szerepelt. Ezek a halak a temperált vízi fajokkal ellentétben, igazi hideg vízi halak.

Azt mondják, hogy a Magoi az 1700-as évek közepén mutatkozott be Niigata megyében, Nijimura gazdag földbirtokosa által ( 20 falu tartozott hozzá ). Ez  egy olyan hegyvidéki területen terült el , ami észak-nyugati  irányban fekszik Nagaoka és Ojiya között,  ahol főleg rizs termesztéssel és marha hús előállításával foglalkoztak a gazdák. A földesurak helyi parasztokat alkalmaztak a rizs, illetve egyéb zöldségfélék termesztésére, viszont a télen akár 6 méteres hó mennyiség, teljesen elzárta őket a külvilágtól és megakadályozott mindenféle további munkavégzést és bármiféle jövedelem szerzést.

A parasztok tehát csak rizst és zöldségeket tudtak enni a téli hónapokban, - mivel nem voltak képesek a partvidékre utazni halászni -  hiszen a hatalmas mennyiségű hó miatt saját házaik foglyai lettek.

Azokban a régi időkben, a Magoi valahogy bejutott japán vizeinek ökoszisztémájába, és messze a legnagyobb halfajok ma is, amelyek itt találhatóak. A valaha volt legnagyobb ( leghosszabb ) Magoi Japánban jegyezték fel az 1980-as években. Ez a példány pontosan 2 méteres volt.  Később ezt a halat átszállították egy akváriumba, Kyushu központjába, de mivel nem jól állították be a víz minőségét, a hal pár nappal később elpusztult.

De térjünk vissza a korabeli Japánba, ahol Takezawa faluban, a hivatalos feljegyzések állítása szerint, a helyi falusiak, csupán hobbiból, előállították az első színes pontyokat, a késői  1780-as években, de az első igazi koit, először valamikor az 1820-as és 1850-es évek között tenyésztették ki, amikor egy egyszínű piros és egy egyszínű fehér hal keresztezéséből  létrehozták az úgynevezett „Sarasa”-t – egy fehér koit, piros foltokkal a hasán.

Az első színes koinak szóló emlékművet ma is láthatjuk Takezawa főterén.

Az elmúlt 60 egynéhány évben  a koinak felépült egy olyan mítosza, ami a Japán kultúra és örökség részévé teszi ezeket a csodás halakat. Egy olyan társaságba kerülte bele mint az Origami, Japán Kertépítészet, Ikebana, vagy a Japán kard, a Samurai kard. Ezt a mítoszt olyan gyakran emlegetett „mesék” is táplálják, mint az a 278 éves ponty, ami egy japán tóban élte életét - többet róla később.

Igazából sajnos a Nishikigoi nem része a Japán kultúrának, és csak az 1960-as évektől van a figyelem középpontjában.

Az 1900-as évek elején a Nijimura név Yamakoshimura-ra változott és a színes pontyot elkezdték tenyészteni nagyobb mennyiségben is. Miután kitört a második világháború, szinte az összes színes pontyot elfogyasztották, egyéb táplálék forrás hiányában.

A koik június közepén kerültek ezekbe a tavakba.  A felső tavakhoz vastag műanyag tömlőkkel jutatták el a vizet az alsókból. 

Ezen a területen, azokban az időkben, megesett, hogy a tél folyamán 6 méter hó is esett. Ez a téli hideg, intenzív nyári meleggel párosult. Az eredeti terv az volt, hogy a Magoi hímeket és nőstényeket párosítják tavasszal, az ivadékokat felhizlalják a meleg nyári hónapokban a korábban említett hegyi tavakban. Október közepére ezek az ivadékok elérték volna a 10 cm-es nagyságot, majd kifogták volna őket, sózták és tárolták volna őket, mint táplálék forrást. Ezek a kis halak azután téli táplálék forrásul szolgáltak volna a falusiaknak, mint egyedüli fehérje forrás.

A Magoi szülőket télen, rendszerint a házak padlója alatti földalatti tavakban tartották. Mindenképp ott kellett tartani őket a téli fagyok ellen, hogy a következő tavasszal újra szaporítani tudják őket.

A kis Magoi-ok lehalászása közben azonban észrevették, hogy van néhány furcsa, színes pikkelyekkel rendelkező hal is, nyilvánvalóan a különböző Magoi vérvonalakban lévő gének kereszteződésének köszönhetően. Néhány haltartó megtartotta ezeket magának, mint háziállatot, és elkezdték őket keresztezni, más farmerek, más színes halaival is. Ezt akkoriban egyáltalán fel sem ismerték, semmilyen jelentőséggel nem bírt, viszont ezekben az időkben kezdték el lerakni a mai modern koik alapjait.

A századforduló táján, több olyan kis tenyésztő  is létrehozott „színes pontyot” ( az úgynevezett Irogoi-t ), ami kizárólag csak díszítő célt szolgált. Azután ezeket a halakat elkezdték árusítani a környező gazdáknak, akik dísztavakat kezdtek építeni, ezeknek a halaknak a tartására.   Akkoriban ezeket a halakt csak nagyon rövid távolságikra lehetett szállítani.

Az 1914-es Tokioi Taisho Kiállításon mutatták be legelőször azt a 28 „Irigoi”-t Yamakoshiból, amelyeket lassú vonattal szállítottak, csöpögő fahordókban a kiállítás helyére. Nagyon sok elpusztult a szállítás során, illetve a kiállítás helyszínén is. A túlélő koikat azután elszállították, és  a császári palotát ölelő várárokba helyezték őket, Tokio központjában. Egy művészt felkértek arra hogy örökítse meg ezt az eseményt, és az egyetlen, és eredeti dokumentumot, egyik üzleti partnerem őrzi aki Chiba-ban lakik. Ezt az egyedül álló dokumentumot 1985-ben fedezte fel, egy tokiói antikváriumban, ahol  700 Ft-ért megvásárolta azt meg. Jelenleg egy tokiói bank széfjében tárolják ezt az ereklyét!

A legtöbb koi és koi szülő elpusztult a hegyekben, a második világháború idején,  az tenyésztés csak a háború befejeztével indulhatott újra csak. Egyénként, Japán másik felén, csak a korai 60-as években, a műanyag zacskó feltalálása után kezdett el  terjedni a színes ponty. Korán felismerték, hogy a zacskókba vizet téve, abba oxigént pumpálva, a koikat biztonságosan lehet szállítani akár hosszú távokra is – ez eddig nem volt lehetséges. Az 1960-as évek közepén nagy népszerűségre tett szert a Nishikigoi Japánban, és nagyon sok országba exportálták szerte a világon.

Az első koikat 1966-ban importálták Angliába, ahol néhány lelkes rajongó elkezdte őket tartani és tenyészteni.  Olyan klubokat, és szövetségeket alapítottak, amelyek a koi tartás módszereit mutatták be, és fejlesztették tovább. Az első koi show-t 1969-ben tartották meg Japánban.

Az Angol Koitartó Egyesületet 1970-ben alapították, amely még a mai napig is fennáll. 1975-ben megtartottuk az első,  Japánon kívüli koi show-t, ami az én kertemben került megrendezésre.

Folytatása következik...

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koimania.blog.hu/api/trackback/id/tr3513994028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.